2015. február 27-én, Sheffieldben, 14 ezer ember előtt, búcsút intett a Queen + Adam Lambert európai koncertkörútja. A banda szerelmeseinek azonban nem kell csüggedniük: csak szünetet tartanak.
Fotó: Kucsora Réka
Január 13-án, az amerikai turné után Európába is ellátogatott a Queen + Adam Lambert, a nagy érdeklődésre való tekintettel. A banda ezzel a körúttal a nemrég megjelent Queen Forever albumát is promóciózta az Egyesült Királyságban (aminek keretein belül a brit X-faktor színpadán is felléptek).
A koncertezés ezúttal 25 állomást foglalt magába, érintve a Nagy-Britanniát, Németországot, Svájcot, Franciaországot, Hollandiát, Olaszországot, Dániát, Csehországot és Lengyelországot. Az út nem telt zökkenőmentesen, hiszen bár a turné 98%-ban telt házas lett, a belgiumi megállót el kellett törölni Adam Lambert betegsége miatt. A turnén így összesen 457.643 ember vett részt, és 26,5 millió dollárt hozott a konyhára.
Európában nagy szeretettel fogadták a nagy népszerűségnek örvendő Queent és Adam Lambertöt is, hiszen többségben pozitív értékelést kaptak, és ötcsillagos estének írták a legnagyobb zenei lapok. Egy felfedezés az emlékek és örömök között. Ez nemcsak egy koncert volt, hanem látvány, amit be kell fogadnod
– számolt be róla a Times.
Adam Lambert és Brian May Bécsben, február 1-jén / fotó: Kucsora Réka
A ruhák az USA-turnéhoz képest nem változtak, tehát maradtak az egyedi Versace-, MYKITA- és Giuseppe Zanotti-darabok, többek között.
Magyarországhoz legközelebb Bécsben léptek fel, amin több száz hazai rajongó vett részt – sokan közülük büszkén tartottak a magasba magyar zászlós szívecskét, amit nemcsak Lambert, hanem maga Brian May is kiszúrt. A közönség soraiban azonban a kölni, prágai és krakkói állomáson is szép számmal találhattunk meg honfitársakat.
El sem hiszem, hogy az lezajlott az utolsó koncertünk is Európában a Queennel!! Hiányozni fog a banda és a sok boldog arc a közönség soraiban
– írta Adam Lambert Twitter-oldalán.
Érdekességek:
– Minden show-ról készült egy selfie-videó, amiben a közönség Brian Mayjel egy felvételen található meg. Ez elérhető Brian hivatalos YouTube-csatornáján, így minden jelenlévő könnyedén megtalálhatta magát.
– Január 29-én volt Adam Lambert születésnapja, amit a színpadon töltött Kölnben. Az aréna ennek okán lufikkal volt körberakva, majd a show közepén a Happy Birthday to You is felcsendült.
– Lambert február 7-én betegedett le, ennek ellenére lenyomta a frankfurti show-t lázasan. Az énekes ebből kifolyólag nem adta elő a Who Wants To Live Forevert, mert nem tudta kiénekelni a magas hangokat.
– Míg az amerikai állomáson nem volt ilyen lehetőség, most a Radio Ga Ga dal alatt Adam lement a közönséghez pacsizni.
– Több állomáson megrángatták az izgatott rajongók, amit jól kezelt.
– Villámgyorsan épült fel, hiszen 10-én már Milánóban folytatták a turnét.
– A turné során a banda több magyar rajongóval is találkozott, többek között Kölnben, Prágában és Krakkóban.
– Adam egy évet élt Németországban, Kölnt mégis Küln
-nek ejtette ki
– Krakkóban a közönség a Love Of My Life dal során gyertyázott, ami annyira meghatotta Brian Mayt, hogy elpityeredett
– A színpadot és a díszletet 12 kamionnal szállították állomásról állomásra, országról országra.
– Több helyszínt besíneztek és vettek fel profi kamerákkal, így feltételezhető a DVD-megjelenés.
– A Queen a saját magángépével utazik, míg a stáb busszal.
– A felszerelés összesen 36 tonna, és átlagosan 4 óra kipakolni mindezt.
– Kétszer léptek fel a legendás O2 arénában Londonban, és a mind a kétszer telt házat produkáltak.
A varázslat mögött
- így készül a színpad
Dallista:
Ráadások:
67 telt házas állomás és 30 év után a Queen Adam Lamberttel kiegészülve ellátogat Dél-Amerikába is, ahol a Rock in Rio fesztiválon lépnek fel szeptember 18-án. Nem fejeztük még be a közös munkát, csak szüneteltetjük. Nekem jön a saját lemezem, Brianék pedig pihennek egyet
– osztotta meg Lambert a BRIT Awards vörös szőnyegén.
Adam szólóalbuma, a The Original High idén nyáron érkezik, visszatérő kislemeze pedig áprilisban.
Forrás: https://starity.hu/magazin/54881-veget-ert-a-queen-adam-lambert-europai-turneja/#ixzz3TPkWwI7p
—————